A magyar parlamenti képviselőknek nincs gusztusuk megszavazni a svéd NATO-csatlakozást, mondta decemberben a miniszterelnök, és mint tudjuk, ízlésekről nem disputálunk.
A világ minden kincséért sem hoznánk fel, például hogy ezzel szemben mi mindenre volt már gusztusuk, jószerével és jelképesen lefóliázni a velük egyet nem értő teljes populációt szuverenitásostul, független színházastul, modellváltással a középkorba taszajtott egyetemi rendszerestül. Azt, hogy az alapítványi egyetemrendszer maga a feudalizmus egyébként éppen a minap állapította meg egy értékelő tanácskozáson az Akadémiai Dolgozók Fóruma.
Hát innen nézve akár értelmet is kaphat a fóliázás, az alól nem érződik mindannak a sava-borsa, illata vagy bűze, ami a kényes ízlésű, ám annál bátrabb százharminchárom orrot, kétszázhatvanhat orrlyukat tűrhetetlenül facsarná. Nem éppen a kénkőre gondolnék most, inkább a szabadság leheletére, amely kétségkívül nem lehet tetszetős e javarészt férfiakból álló kormányzati had számára.
Szóval így lett a gusztus politikai kategória. A pacal vagy a kolbász melletti hősies, folyamatos kiállások is ilyenek, ezek ellen nem tiltakozunk, eszünkbe sem jutna például rovarokat enni. Hiszen mindezek a magyar fogakra való földi javak ellentétpárba lettek volt állítva tücsökkel-bogárral.
Mint ismert, az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel együtt már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban. Mindezt kétségkívül ízléstelennek, vagy legalábbis a magyar gasztronómiai hagyománnyal összeférhetetlennek, és mint ilyet tűzzel-vassal üldözendőnek ítélte annak idején az agrárminiszter, és Magyarország akkor bátran vétózott is az ízeltlábúak élelmiszer-ipari kanonizálása ellen.
Az a kormánytag szólalt fel a rovarok ellen, akinek most hónapok óta egy árva szava sincs az ellen, hogy bizony a nemzeti hatáskörben tenyészthető disznók számára aligha lesz a közeljövőben megtermelhető a takarmány, hacsak nem az akkumulátorgyárak udvarán, rögtön az iparosított Hortobágy pitvara mellett.
Csak ezen a héten két újabb környezeti merénylet terve borzolgatja a kedélyeket, ezúttal Sóskút és Szeged környéke van soron; utóbbiról kiderült, hogy az oda telepítendő elektromos autógyárat nem volna gazdaságos akksigyár nélkül elképzelni. Szerény vigasz, hogy igaz, hogy se a piros, se a sárga paradicsom nem terem majd meg, mert nem lesz ép termőtalaj és víz, lesz viszont sav, szürke víz és lítium a hungarikumok között, de legalább a halakat is elfelejthetjük a természetes vizeinkben. Mert azok is gyanúsak, kivéve persze, ha a nemzet bajszos pecása fogja ki őket, mert tudjuk: mi távol tartjuk magunkat a halszagú rokonságtól, nyilván ezért szavaztuk meg oly nehezen a finn NATO-csatlakozást is. És azért hoztuk olyan könnyen létre a Magyarságkutató Intézetet, hogy tudósai hátha találnának rengeteg milliárdért valamilyen egérutat, amelyen elmenekülhetnék a finnugor nyelvészet fertőjéből.
Csakis ennek fáradhatatlan munkának tudhatom be azt a nagy sietséget, amelynek következtében nem sikerült a Magyar Kultúra Napján leírniuk a Himnusz első sorát helyesen. Vagy nem volt elég idejük gyakorolni, vagy nem így tetszik nekik. Nincs hozzá gusztusuk, mint a honatyáknak a svédekhez. De gustibus non est disputandum.
Józsa Márta jegyzete a Klubrádió útszélen 2024. január 25-ei adásában hangzott el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
